Tanulj meg fiacskám komédiázni! – ezen a napon született a slágerkirály, Zerkovitz Béla
"Ha egyáltalán lehet beszélni különleges budapesti utcai költészetről, ennek a költészetnek Zerkovitz volt a klasszikusa." – írta róla a költő, Ady Endre.
Kevesen tudják, de az 1881. július 11-én született zeneszerző, a Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet és a budavári Királyi Palota helyreállításában is részt vett restaurátorként, miközben rendületlenül komponált és írta a később híressé vált slágereket. Zerkovitz tehát nem „csak” zeneszerző, színigazgató és operettszerző, a magyar kuplé- és sanzonszerzők egyik legjelentősebb alakja volt, hanem okleveles műépítész is. Már az egyetemi évek alatt a Műegyetem professzorának, Ziegler Gézának volt az asszisztense, később pedig a budai várpalota bővítésénél Hauszmann Alajos munkatársaként dolgozott.
Már ekkor, építészeti tanulmányai alatt írta első dalait, mellyel aztán felkereste Baumann Károlyt, a Fővárosi Orfeum ünnepelt színészét, aki el is énekelte egyik dalát, ami azonnal nagy sikert aratott. Innentől kezdve nem volt megállás a pesti kuplédalok és operettslágerek királya Zerkovitz Béla lett.
Weiner István és Zerkowitz Béla szintén ötletes zeneszerzők, valami amerikaias ritmikai ízzel, sőt az újvilágban bevált harmóniákkal dolgoznak, holmi ismétlődő trükkökkel. De kénytelenek vele, mert a közönség kívánja az esését. És nem szabad elfeledni, hogy a budapesti Csikágó szomszédos a ligettel. A ligettel, ahol a Barokaldi-cirkusz árnyékában, mint beszélik, éjjel találkozót adnak a jasszok. Í1 pesti dal, ami a muzsikát illeti, pont megfelelője annak a speciális pesti irodalomnak, amely a fővárost felfedezte. Valami kasírozott, stilizált cigányosság van benne, a városligeti hinták sípládáinak jellegével. Valamifranciás sikk, valami fővárosi szegényes fényűzés; ugyanaz, amit szegény és csinos masamód-lányok jó cipőin, ízléses kalapjain és öntudatos affektált járásán csodálhatunk. Valami nekikeseredett züllöttség és fölényes fásultság, ami az élet lélekvesztettjeit, a művészeket jellemzi. Valami léha lenézése a nemes férfias nagy akarásnak és kimosolygása mindennek, amit a közönséges ember komolyan vesz.
- írta róla már 1909-ben Csáth Géza a Nyugatban megjelent A pesti dal című cikkében.
1910-ben a Hulló falevél című dala már hatalmas sláger lett, a következő évben pedig bemutatták első operettjét is, az Aranyesőt, a későbbi sanzongyáros egykettőre Magyarország legfoglalkoztatottabb zeneszerzőjévé vált. Ekkor vette feleségül első operettjében, a főszerepet játszó Bíró Ilonka, színésznőt - Bíró (eredetileg Brüll) Ármin nagytőkés, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. vezérigazgatójának lányát -, akinek unokatestvére a Nobel-díjas, Gábor Dénes fizikus volt.
Hazai karrierjében egy kis kényszerszünetet okozott, hogy a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg számára is írt toborzódalt, emiatt egy időre Bécsbe kényszerült. Visszatérése után fogott igazán a slágergyártásba. Élete során közel ezer dalt írt, összesen közel negyven operettet és filmzenét szerzett. Munkásságával megteremtette a magyar kuplé műfaját. Számtalan dalát az elmúlt száz évben többször feldolgozták. Halhatatlan szerzeményei, mint például Az egyiknek sikerül, a Mi muzsikus lelkek, az Asszonykám, adj egy kis kimenőt, a Látta-e már Budapestet éjjel, az Éjjel az omnibusz tetején, a Hulló falevél, Lehoznám néked a csillagokat, Tanulj meg fiacskám komédiázni, a Füredi Anna-bálon… a budapesti éjszakék gyakran énekelt, játszott dalainak számítanak.
A háta mögött a rossznyelvek a termékeny zeneírót Lopkovitznak gúnyolták, de ezzel ő nem sokat törődött, sőt humorérzékét jól mutatja, hogy kávéházi társaságokban maga is ezen a néven mutatkozott be, azonnali rokonszenvet és nevetést idézve elő a társaság tagjaiból.
Az európai hírnévre szert tevő slágerkirály 1948. október 23-án halt meg agyvérzésben, sírja a Kerepesi temetőben található. A komponista nem sokkal éli túl a második világháborút, így nem szerencsére nem élte meg a kort, amikor az ostoba kultúrpolitika betiltja műveit a színpadokról. Műegyetemi tanár fiuk, ifj. Zerkovitz Béla volt a legendás farmotoros Ikarus 55 tervezője.
A Rózsadomb alján tálalható egykori Pipacs, ma Piros Pezsgő bár Gabi bácsija is sokszor énekli az egykori kuplékirály ismertebb és kevésbé ismert dalait. Többek között ezt is, amit most Haumann Péter előadásában hallgathatunk meg:
A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.
Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.
Az egykori Pest az Alagút megnyitásával pumpált életet a Várhegy nyugati oldalán húzódó Krisztinavárosnak keresztelt budai városrészbe. Ma már nem is gondolunk bele, de a festői tájat - benne a Horváth-kert, illetve a Vérmező buja növényzetét - az Ördögárok vizével öntözték, s részben ma is ez táplálja a fák, növények gyökereit. A patak, illetve az azon átvezető híd egyik szép, de szinte elrejtett emléke tabáni emlékkő, amely valahol a tabáni park, az Erzsébet-szobor, illetve az Arany Szarvas kiszögelésének közepén bújik meg. Olyannyira, hogy az erre járó turisták fényképezgetik ugyan, de az itt élők előtt sokszor észrevétlen marad.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
