„Nem tudom én, hisz május volna most is…” - Ady Endre Hideg május című versével várjuk a tavaszt

Ady nevét hallván elsősorban talán Érdmindszent, Nagyvárad, Pest és esetleg még Párizs jut eszünkbe. Pedig itt, Budán is sok időt töltött el. Ugyanis itt élt az Attila úton a költő testvére, dr. Ady Lajos magyar-latin szakos tanár, később tanügyi főtanácsos. Az üldözött-imádott költő sokszor testvére otthonában húzta meg magát, ha nyugalomra vágyott. De Ady sok időt töltött báró Hatvany Lajoséknál is, 1912-ben is tőlük ment át a városmajori János Szanatóriumba (mai Városmajori Szívkórház) kezelésre.

Ekkortájt költözött be a hűvösvölgyi Park Szanatóriumba a Hidegkúti út 74–78. (ma Hűvösvölgyi út 118–122.) alá, ahol megtalálta a nyugalmat.

Legbecézettebb álmom a biztosításos remeteség, ami azt jelenti, hogy ha az Úristen további élettel ver meg, Budán fogok lakni, de csak azért, hogy közel legyek Pesthez. Tudniillik Pestet utálom, de tőle, belőle élek, képzelt, avagy igazi barátaim ott találhatók s az asszonyok is Pesten vannak, de tán csupán azért, hogy az ember átvigye őket Budára.

- indokolta Budára költözését Az Érdekes Újság, 1913. szeptember 28-i lapszámának hasábjain.

Persze élnie ekkor is kellett, s törzsvendége lett többek között a közeli Éden Kávéháznak, a Balázs Vendéglőnek, a hárshegyi Schüller Vendéglőnek, a hűvösvölgyi Nagy-réten található Hűvösvölgy Gyöngyének, valamint a pasaréti Buda-Gyöngye kisvendéglőnek is.

Ady nagyon megkedveli rejtekhelyét, ezt a budai Bakonyt, s a remeteségnek új, romantikus formáját, a szinte falusi csöndű magányt. Mint egy embergyűlölő, különc várúr, úgy él egyedül a kiürült, hatalmas épület szárnyának legutolsó, földszinti szobájában. Kívüle csak a gazdasszony-szakácsné és egy fiatal háziszolga lakik bent, ők viselik gondját. Egészen a maga ura […] Ha azonban kedve tartja, bekocsizik valamelyik szokott vendéglőjébe, vagy pedig odakint látja vendégül barátait vidám estékre, és felkeresik női rajongói is.

- tudhatjuk meg utolsó menyasszonyának, Dénes Zsófiának Élet helyett órák című visszaemlékezéseiből.

A Galilei Körrel való kapcsolata is mutatja, mennyire vonzódott a fiatalsághoz; itt is szívesen időzött körükben, beszélgetett velük, részt vett esti összejöveteleiken. A szomszédság kínálkozó alkalma és különös, szenvedélyes érdeklődése is ösztönözte Adyt, hogy többször meglátogassa, nyilván orvos-ismeretségei révén, a lipótmezei elmegyógyintézetet. Egyik-másik ápolttal barátságot is kötött, s eljártak borozgatni a hűvösvölgyi Balázs-vendéglőbe.

- írja Kovalovszky Miklós 1977-ben a Budapest folyóiratban „Budán fogok lakni hogy közel legyek Pesthez" című cikkében.

De az Ady nevet más is, egy szomorúbb történet is köti a Krisztinavároshoz. Noha, azóta több legenda is keringett arról, hogy Ady édesanyja hogyan halt meg, most szeretnénk tiszta vizet önteni a pohárba. Nem. Ady Lőrinczné nem fia 60. születésnapjára érkezett Budapestre, s az Érmindszentről érkező özvegy nem a megérkezését ünneplő pezsgős koccintás után lett rosszul, s halt meg azon nyomban fia Attila úti lakásában. Hanem:

Két nappal ezelőtt, könnyebb gyomorrontást kapott — meséli tovább Ady Lajosné nővére, aki vasárnap reggel Vincze Géza református lelkésszel együtt a templomba akarta elkísérni a Nagyasszonyt. — A hegyvidéki református templomiba készültünk. A Krisztina-téren villamosra várakoztunk, amikor Édeske hirtelen a szívéhez kapott, elsápadt és a következő pillanatban összeesett. — Taxiba akartuk emelni, hogy hazavigyük, de az őrszemes rendőr közben értesítette a mentőket. Szegénykét a kocsiba tettük, úgy vártuk meg a mentőorvost, aki azonban már nem tudott segíteni: pillanatok alatt beállt a halál.

- írta meg a Reggeli Ujság, 1937. november 29-én. szám.

‍

De az Est következő napi lapszámából további részletek is kiderülnek a tragikus haláleset kapcsán:

Vasárnap délelőtt pár perccel háromnegyed tíz előtt elindult utolsóútjára Ady Lőrincné. Inántsi Pap Józsefné, Vincze Géza reformátuslelkész, az Ady-család rokona és Vincze Gézáné kísérte. Átmentek a Szent János téren, elől a két fiatalhölgy, utánuk Vincze tiszteletes úr karjára támaszkodva, ezüstfejű ébenfabottal a kezében Adyné. A 75-ösvillamosra akartak felszállni, kisszakasszal a templomig. Alig néhány lépés volt ez az út, a kis társaság örült a szép időnek. Adyné derűsen szólt Vincze Gézához: — Még maradok pár napig, addig nem utazom visszaMindszentre, amíg meg nem nézem Bandi emléktábláját az Andrássyúton... Nagy fiának neve volt utolsó szó ajakán. Vincze Géza intette, hogy ne beszélgessenek tovább, mert éles a levegő, könnyen megfázhat és Adyné tréfásan összeszorítva száját, szótlanul tette meg az út további részét a villamosmegállóig. Ott találkoztak Muzsnay református lelkésszel, akinek prédikációját meghallgatni készültek a hegyvidéki református templomba. — Hova tetszenek menni? — kérdezte a lelkész. — Magához, tiszteletes úr, — felelte Inántsi PapJózsefné. Háromnegyed tíz volt. A lelkésztiszteletteljesen meghajolt Ady Endre édesanyja felé, AdyLőrincné a kezét nyújtotta. Ebben a pillanatban megtántorodott, az ezüstfejű kis ébenfabot kiesett a kezéből, féloldalt dőlt a gyalogjárón. Földre zuhan, ha Vincze Géza el nem kapja. — Adynéni!... Az Istenért!... Rosszul van, segítség! (…) Vincze Géza taxiért kiáltott és lelkésztársával beemelte a taxiba Ady Lőrincné mozdulatlan testét. Ott feküdt hátra dőlve az ülésen, az élet legkisebb jele nélkül Ady Endre édesanyja. Már halott volt, de rokonai még nem tudták. Muzsnay László telefonált a mentőkért. Amíg a mentők megérkeztek, nagy csoport kíváncsiember vette körül a villamosmegállónál veszteglő taxit, résztvevően, sajnálkozva nézte a halottsápadt, mozdulatlan, öreg nénikét. A mentőorvos mondta meg a szomorú várakozóknak, akik Ady Endre édesanyját utolsó útján elkísérték. Meghalt az Édes a pesti utcán, szívszélhüdés ölte meg. Most már meg kellett várni a rendőri bizottságot is. A szürketaxi, amely így bevonult az irodalomtörténetbe, továbbra is ott állt halott utasával a Krisztina körúton, a tömeg tudta már, hogy Ady édesanyja halt meg szemük előtt, levett kalappal tisztelgett. Aztán megérkezett a rendőrség, jegyzőkönyv készült a tragikus halálról és Ady Lőrincné holttestét fekete rendőrségi autó vitte ki a törvényszéki orvostani intézetbe. A halál híre végigfutott Budapesten. Ady Lajossal, az elhunyt nagyasszony fiával, aki másfél esztendő óta súlyos beteg, Ravasz László püspök közölte kíméletesen a gyászos hírt. A költő bátyja zokogva borult ágyára.

No, de visszatérve a szokatlanul hideg májusunkhoz, Ady Endre 1900 május 10-én a Szabadság című lapban megjelent versével kondoleálunk e gyászos időjárás okán.

Hideg május

‍

‍

‍

Nem tudom én, hisz május volna most is,

Van most is asszony, fény, illat, meleg,

Elvétve tán nyit orgonavirág is,

Vannak tán most is ifju emberek,

Józan eszét tán most is elhajítja

Mámoros éjjel egy-egy szeladon:

De mégis, mégis, nem lángolunk, mint régen,

Olyan ész nélkül, olyan szabadon...

‍

‍

Virágos ágyon nincs kedvünk pihenni,

Ha est közelg s a vén nap búcsuzik,

Csillagsugáros éjjel nem zokog fel

A naiv, balga, édes naktmuzik...

Más a virág, nem bódít most az illat,

Ki álmodoz most május éjjelén?...

Egy csöppnyi flört s haza sétál az ifjú,

Mert május van, de ő fáradt szegény...

‍

‍

Járom a korzót, kergetem az álmot...

Mennyi szép asszony, nyíló, szép leány!...

Borulj rám, álom, borulj a szívemre,

Tégy eszelőssé, úgy, mint hajdanán!...

- Míly édes arc!... Milyen termet!... Utána,

Májusnak ifja lettem újra én!...

...Ej, mért fárasszuk halálra magunkat,

Aludjunk inkább május éjjelén...

‍