Kivégzőhely, háborús reptér, volt tüzérségi terület - Ön tudja, hogy a Várhegy melyik részéről van szó?
Az I. kerületben, a Várhegy nyugati lábánál található közpark és környéke, amely a Krisztina körút, a Mikó utca és az Attila út által határolt területen fekszik, nagyon sokat megélt már a történelem során. Gyászszertartás, lefejezés, háborús emlékek, nem a legvidámabb hely volt a budai Vérmező.
Arról valószínűleg sokan hallottak már, hogy miért nyerte el a terület a nem túl közönségcsalogató nevet: Itt hajtották végre „nyakazással” Martinovics Ignácon és társain a halálos ítéletet.
A köztársaságpárti, a meglévő társadalmi rend ellen szervezkedő Martinovicsot és híveit felségsértés vádjával ítélték halálra. Az ítéletet 1795. május 20-án hajtották végre ma népszerű közparkban, amit a véres esemény után hamar új nevén kezdtek emlegetni a helyiek.
A Vérmezőt az 1820-as években parkosították, később katonai gyakorlótérként hasznosították. Kétszer nagyszabású népünnepélyt és katonai díszszemlét is tartottak itt: 1896-ban a millenniumi ünnepségsorozat, 1936-ban pedig Horthy Miklós bevonulásának tizenötödik évfordulója alkalmából.
1931-ben, mikor Matuska Szilveszter a híres biatorbágyi merényletben felrobbantotta a vasúti viadukt egy részét, 22 ember halálát okozva ezzel, az áldozatok gyászszertartását is itt tartották.
Petőfi Sándor 1848 augusztusában verset is írt a Vérmezőről, amelyben Martinovicsékra így emlékezett:
„Martinovicsot is látta négy társával
Összeölelkezni a véres halállal,
Látta nyakaiknak fölfeccsenő vérét
S lemetszett fejeik rémes fehérségét.
Hát ezután kit lát? . . . elgondolom olykor:
Ki tudja, hátha most énrajtam van a sor?
Talán engem is, mint őket, lefejeznek —
Ha meghalok, hazám, teérted halok meg.”
Talán kevesebben tudják: a budai Vár hegyének nyugati lábánál fekvő Vérmező alatt egy patak is folyik. Ez az Ördög-árok, ami évszázadokon át a felszínen futott, Hűvösvölgy felől érkezve egészen a mai Erzsébet-hídig, ahol a Dunába ömlik. A nevét onnan kapta, hogy amikor kevés volt benne a víz, igen kellemetlen szagot árasztott, ezért aztán a 19. század második felében a befedése mellett döntöttek. Viszont: ennek a pataknak köszönhető, hogy létrejött a mai Vérmező területe, hiszen még a földtörténeti pleisztocén korban a vízfolyás hordalékja képezett itt lapályt.
Martinovics és társai kivégzéséről több kezdetleges és műkedvelő kezére valló vízfestmény maradt fenn. Ezek közül kétségen felül leghitelesebb képet az itt bemutatott példány nyujt. Ha a kép közepére illesztett, az összeesküvők törzsfáját mutató részlettől eltekintünk, az ábrázolás hűen adja vissza úgy a helyszínét, mint a gyászos esemény lefolyását. A színtér a Vérmező északra néző, a Krisztina-körút és Attila-utca által határolt sarka. A háttérben jobbfelől a Vár északi szöglete látható a bástyafalakkal s a mai helyőrségi templom kiemelkedő tornyával. A Vártól balra eső házsor a mostani Várfok-utca páratlan számú házsorának felel meg. A menet a későbbi Nádor-laktanya helyén állott Gárdaház-ból indult el és a Vérmező-úton át kanyarodott le a Vérmezőhöz. Élén Szabó János, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye szolgabírája haladt lóháton, kivont karddal; alakja, a többinél nagyobbra rajzolva, a kép alján látható. A vérpad földből hányt emelvényét magyar gyalogság és császári vértesek veszik körül. Egyik sarkán térdel, gyóntatójával együtt Martinovics (akinek tudvalevőleg társai halálát végig kellett nézni); középütt a nyakazó-székre kötözve ül gr. Sigray Jakab, mögötte az őszhajú budai hóhér, Zach Jakab emeli csapásra a pallost. Mellette egybefont karokkal áll az egri hóhér, akit azért hozattak el, mert tartottak tőle, hogy az öreg Zach nem tud megfelelni súlyos feladatának. (Amint az be is következett.) A többi delinkvens a körben felsorakozó kocsikon ül, és pedig sorrend szerint elől Laczkovics János (szájában pipával); utána Szentmáriai Ferenc és Hajnóczy József. Az elítélteket budakörnyéki sváb fuvarosokkal vitették a vesztőhelyre; előttük egy-egy szerzetes (illetőleg Hajnóczynál evangélikus lelkész) foglalt helyet; Laczkovicsot és Szentmáriayt két-két megyei hajdú is kísérte.
Forrás: Forrás: OSZK MEK
Akár elmondhattuk volna azt is, hogy 1909. október 17-én a budai Vár lábánál emelkedett a magasba az első repülőgép Magyarországon, de végül csak majdnem lett belőle. A repülés egyik úttörője, a La Manche csatornát átszelő francia mérnök, Louis Blériot valóban bemutatta a kor technikai csodáját Budapesten, de kérésére nem az előre kijelölt Vérmezőn, hanem a mai József Attila-lakótelep helyén állt gyakorlótéren szállt fel.
A második világháború alatt a Vérmezőt valóban repülőtérként használták, könnyű futárgépek, illetve vitorlázórepülők szálltak itt fel, s le. Számos gép veszett oda a harcok során, egy német vitorlázó 1945 februárjában a szovjet tüzérségi támadás következtében az Attila út egyik házának tetejébe fúródott. A roncs fél éven keresztül lógott ki az épületből mire eltávolították.
És itt még nem értek véget a Vérmező szomorú napjai: a szétlőtt Budai Vár törmelékeit itt szórták szét, azaz a háború emlékei a mai a talpunk alatt fekszenek. Ma már közkedvelt hely Budán, kicsit el lehet itt vonulni a város zajától.
"Nagy volt a nyüzsgés tegnap a Hiltonban rendezett fogadáson... A díszvendég persze a világsztár volt: Tony Curtis, aki ezúttal Michelle-t egészen fiatal és kimondottan gyönyörű barátnőjét, meg hat gyermekének egyikét, a színésznő Kellyt is magával hozta." - írták 1988. júniusában az Esti Hírlap hasábjain, a hollywoodi színészlegenda hazalátogatásának alkalmával, aki őszintén vallotta magáénak ősei magyar-zsidó gyökereit. Ekkor mesélte el, hogy a magyar nyelvet gyermekkorában valami varázslatnak, mély titkok hordozójának hitte, amit csak az ő szorosabb környezete, szülei és testvérei ismertek. A 100 éve született színészlegendára emlékezünk.
Ady budai dorbézolásai alatt a krisztinavárosi Philadelphiába vagy az Alkotás úti Délivasút Kávéházba járt. Előbbibe barátja, Szabó Dezső invitálására jött, s a költő meg is szerette a Horváth-kert melletti kávéházat. De más is kötötte ide, az I. kerülethez az egyik legnagyobb magyar költőt. Nézzék csak!
Jellegzetesen dekoratív, sokszor rikító színekkel festett, poentírozó technikával készült képei szinte messziről felismerhetőek. Szecesszióba hajló impresszionista stílusa leginkább posztimpresszionistának lehet nevezni. Egyedi, különleges pontozásos technikáját nevezzük kukoricás stílusnak. A rendkívül termékeny festőművész alkotásainak számos darabja itt, a Budavári Palotában működő MNG-ben található.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
