Idén márciusban is megrendezésre kerül a Vízivárosi Családi Nap!

Idén márciusban is megrendezésre kerül a Vízivárosi Családi Nap!

A Várkerületben élő családok nagy örömére idén is megrendezi családi napját a Közösen Vízivárosért Egyesület. A tavaszváró rendezvényre március 9-én kerül sor, az esemény helyszínének pedig hagyományteremtő jelleggel ezúttal is a Víziváros kultikus színterének számító Jókai Anna Szalon ad majd otthont. A belépés a programokra természetesen - az előző évekhez hasonlóan -idén is ingyenes!

Immár sorozatban harmadik évben rendezi meg a Közösen Vízivárosért Egyesület a Vízivárosi Családi Napot. Sok szeretettel, izgalmas programokkal várunk mindenkit 2024. március 9-én, szombaton a Jókai Anna Szalonban. A programok 8:30-tól kezdődnek. A gyermekeknek egész délelőtt arcfestéssel, kézműves sarokkal, csillámtetoválással kedveskedünk. 9 órától az Álomzug Társulás egy újabb báb előadását tekinthetik meg az érdeklődők, Az Üveghegyen túl - avagy a Tengerlépő cipő címmel. 10:30-tól a Fricska zenekar mozgatja meg az egész családot gyerektáncházával. Várunk mindenkit március 9-én a Jókai Anna Szalonban!

- írják az esemény beharangozójában.

Színházi előadás kicsiknek és nagyoknak (Fotó: Közösen Vízivárosért Egyesület)

Az elmúlt évekhez hasonlóan az egész család számára lesznek szórakoztató programok az Iskola utcában található kulturális központban.

Csillámtetkó, csillámpóni (Közösen Vízivárosért Egyesület)

Az alábbi linken egy kis kedvcsináló videót láthatnak a tavalyi rendezvényről: videó!

Élmények és szórakozás az egész családnak (Közösen Vízivárosért Egyesület)
Német nemzetiségi kincseket lehet megnézni a Budai Várban
Német nemzetiségi kincseket lehet megnézni a Budai Várban

A Budavári Német Nemzetiségi Önkormányzat Farkas Márta elnök vezetésével 2024. április 17-én nagy sikerű hagyományőrző kiállítást szervezett a Nemzetiségek irodájában a Döbrentei utcában, ami egészen május 31-ig megtekinthető.

A magyar-bajor kapcsolatok évszázados látnivalóinak nyomába erednek a Budai Várban
A magyar-bajor kapcsolatok évszázados látnivalóinak nyomába erednek a Budai Várban

Május 6-án, hétfőn 18 órakor a Budavári Német Nemzetiségi Önkormányzat a Pasha Caféban várja egy izgalmas útikönyv bemutatóra a magyar-bajor kapcsolatok iránt érdeklődőket.

Húsvéti vásárral is vár a Vár
Húsvéti vásárral is vár a Vár

Március 28-án 10-14 óráig húsvéti vásárt és pikniket tart a Budavári Önkormányzat az Európa ligetben. Kicsiket és nagyokat is várnak szeretettel.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.