Felkerült a bokrétafa az újjászülető József főhercegi palota tetejére

Felkerült a bokrétafa az újjászülető József főhercegi palota tetejére

„A néhány éve még a rajzasztalon fekvő tervek mára valósággá lettek, és a palotanegyed egyre inkább hasonlít arra a csodálatos városrészre, amelyet Hauszmann és kortársai egykor létrehoztak” – mondta el ünnepi beszédében Fodor Gergely kormánybiztos, várkapitány.

Egy év alatt immár harmadik alkalommal tartottak bokrétaünnepséget a megújuló Budavári Palotanegyedben. A Nemzeti Hauszmann Program keretében az újjáépített Dísz téri Vöröskereszt-székház és a volt Honvéd Főparancsnokság után felkerült a bokrétafa a Szent György téri József főhercegi palota szerkezetének legmagasabb pontjára is. Az eseményen Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üdvözölte a Habsburg-család tagjait – derül ki a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán megjelent tudósításból.

Fodor Gergely kormánybiztos a beszédében hangsúlyozta, hogy

a néhány éve még a rajzasztalon fekvő tervek mára valósággá lettek, és a palotanegyed egyre inkább hasonlít arra a csodálatos városrészre, amelyet Hauszmann és kortársai egykor létrehoztak.

Fodor Gergely várkapitány (Fotó: Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldala)

A várkapitány megköszönte az építkezésen dolgozó szakemberek munkáját, majd emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy „József főherceg palotája több más épülethez hasonlóan a második világháborúban megsérült, helyreállítható lett volna, de erre kísérlet sem történt. Előbb munkásszállóként használták, majd 55 évvel ezelőtt felgyújtották és elbontották.”

A kormánybiztos különleges alkalomnak nevezte a bokrétaünnepet.

Különleges, mert a körünkben köszönthetjük az épület egykori és jövőbeli lakóit: Habsburg-Lotharingiai Mihályt, József főherceg dédunokáját, akinek a keresztelőjét még az eredeti palotában tartották, és Dr. Sulyok Tamás urat az Alkotmánybíróság elnökét, akinek a vezetésével a taláros testület hamarosan berendezkedhet az újjáépített palotában. Bízom benne, hogy megelégedésükre fog szolgálni az új épület, a látogatók pedig örömüket lelik a szintén újjászülető palotakertben és az egykori istállóban” - zárta beszédét Fodor Gergely.

A szokásoknak megfelelően a palota szerkezetének legmagasabb pontjára került a díszes bokrétafa , amelyre Fodor Gergely kormánybiztos, Oravecz László, a Magyar Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese, Habsburg-Lotharingiai Mihály királyi főherceg és Dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke kötött fel egy-egy nemzeti színű szalagot.

Habsburg-Lotharingiai Mihály királyi főherceg (Fotó: Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldala)

József főherceg palotája Korb Flóris és Giergl Kálmán építészek tervei alapján, az egykori Teleki palota átépítésével készült el 1906-ban. Az épület az eredeti, historizáló stílusú palotával megegyező külsővel és a mai kor elvárásainak megfelelő belső terekkel születik újjá.

(Fotó: Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldala)

Jó hír a gyerekeknek: Kajlával díjmentesen látogatható a BTM Vármúzeum
Jó hír a gyerekeknek: Kajlával díjmentesen látogatható a BTM Vármúzeum

A Budavári Palota minden újabb nemzedék számára egy különleges, felfedezni való hely marad, ami tele van érdekességgel. A BTM Vármúzeum ezen a nyáron is csatlakozott a Kajla-programhoz, így a Kajla-útlevéllel rendelkező látogatók szeptemberig díjmentesen léphetnek be a múzeumba. Kalandra fel!

„Észnek hódol az érc” – hamarosan elkészül Jungfer Gyula budavári főkapujának rekonstrukciója
„Észnek hódol az érc” – hamarosan elkészül Jungfer Gyula budavári főkapujának rekonstrukciója

A címben szereplő lakonikus mottó, Jungfer Gyula hitvallása, művészeti krédója volt. Az egykori díszműkovács iparművész díjnyertes alkotásai ma is Pest és Buda legcsodálatosabb épületeinek ékességei és valódi szemmágnesként funkcionálnak. Műremekei ma is visszaköszönnek többek között az Országház, az Operaház, a Várkert Bazár, illetve a Gresham-palota kovácsoltvas díszítéseiből és kapuiból.

A Budavári Palotában mutatják be az első hazai nyomtatott könyv, a Budai Krónika legújabb kiadását
A Budavári Palotában mutatják be az első hazai nyomtatott könyv, a Budai Krónika legújabb kiadását

Hess András 1473. júniusában nyomtatta ki Budán az első magyarországi ősnyomtatványt, A magyarok krónikáját vagy ismertebb nevén a Budai Krónikát. A feltehetően több történeti mű összeszerkesztéséből álló könyv több kódexben is ránk maradt. A magyarság történetét a hun-magyar eredettől egészen Mátyás király uralkodásáig bemutató krónika új, a Szent István Társulat gondozásában megjelenő kiadása igazi csemege a régi könyvek és általában a magyar történelem iránt érdeklődő nagyközönség számára. A kötet bemutatására május 19-én kerül sor a Budavári Palotában, a Szent György téren található Országos Széchenyi Könyvtárban.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.