
Ezen a napon született a színek mestere, Rippl-Rónai József
Jellegzetesen dekoratív, sokszor rikító színekkel festett, poentírozó technikával készült képei szinte messziről felismerhetőek. Szecesszióba hajló impresszionista stílusa leginkább posztimpresszionistának lehet nevezni. Egyedi, különleges pontozásos technikáját nevezzük kukoricás stílusnak. A rendkívül termékeny festőművész alkotásainak számos darabja itt, a Budavári Palotában működő MNG-ben található.
Rippl-Rónai József (1861-1927) eredetileg Rippl József néven született egy sváb családban, Kaposvárott. A rajzolni, festeni szerető fiú először gyógyszerészetből diplomázott Budapesten. Mindeközben áldozva szenvedélyének is rajzórákat vett.
Tanárai bátorítására végül 1884-től a müncheni Művészeti Akadémiára tanult, majd Párizsban Munkácsy Mihály segédje, tanítványa lett. Magyarországra visszaérkezve, szinte minden európai művészeti irányzatot ismerve egy kiállításon már több száz alkotásával mutatkozott be a magyar nagyközönségnek.

A Nyugat folyóirat tagjaként, a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) csoport alapítótagjaként tevékenykedett, de az I. világháború kitörésekor 1914-ben, amikor éppen Párizsban tartózkodott letartoztatták, mint ellenséges állam polgárát. Visszatérve a fogságból, az újonnan megvásárolt kaposvári Róma-villába költözött és csak az alkotásnak szentelte idejét. Itt festette legjelentősebb alkotásait a villa ősfás parkjában található műteremben.

Egyedi, dekoratív, sokszor rikító színekkel festett, poentírozó technikával készült képei jól beazonosíthatóak. Stílusa szecesszióba hajló impresszionistának, leginkább posztimpresszionistának lehet nevezni.

Ezt az egyedi - a pointillizmushoz hasonlatos - pontozásos technikát nevezzük kukoricás stílusnak.
Ez a magyar piktor vagy a legnagyobb, vagy majdnem a legnagyobb
– írta róla Ady Endre, aki a Róma-villa vendégeként is megfordult festőbarátjánál.

A rendkívül termékeny festőművész alkotásainak egy jelentős része ma már az Egyesült Államokban, illetve európai magángyűjteményekben lapul.
Művészeti értékét plasztikusan mutatja, hogy egy Angliából előkerült alkotása, az Elegáns úriasszony a kertben című festménye néhány éve - a Virág Judit Galéria és Aukciósház- árverésén 95.000.000 forintos leütési áron kelt el, majd egy évre ugyanitt A geszti kastély kertjében című festménye 300 millió forintos rekordárnál koppant hármat a kalapács.

Itt, a Budavári Palotában található legnagyobb képzőművészeti közgyűjtemény, a Magyar Nemzeti Galériában számos Rippl-Rónai festményt őríznek. Érdemes fél évente, évente feljönni és újra meg újra rácsodálkozni erre a sok gyönyörűségre.

Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.

Az egykori Pest az Alagút megnyitásával pumpált életet a Várhegy nyugati oldalán húzódó Krisztinavárosnak keresztelt budai városrészbe. Ma már nem is gondolunk bele, de a festői tájat - benne a Horváth-kert, illetve a Vérmező buja növényzetét - az Ördögárok vizével öntözték, s részben ma is ez táplálja a fák, növények gyökereit. A patak, illetve az azon átvezető híd egyik szép, de szinte elrejtett emléke tabáni emlékkő, amely valahol a tabáni park, az Erzsébet-szobor, illetve az Arany Szarvas kiszögelésének közepén bújik meg. Olyannyira, hogy az erre járó turisták fényképezgetik ugyan, de az itt élők előtt sokszor észrevétlen marad.

Ha nem évtizedekben gondolkodunk, hanem évszázadokban, akkor nem nehéz belátni, hogy az egykori Buda városának, a mai Várnegyednek a jelentősége elég meghatározó volt a magyar történelem alakulása szempontjából. Ezen belül pedig a budavári polgárváros legfontosabb tere a Szentháromság tér, s így talán nem túlzás, ha azt írjuk alábbi cikkünkben, hogy az ország főteréről van szó.