Egy letűnt világ letűnt játékának emléke egy budavári fotón: A karikázás
Kozák Lajos a két világháború között az egyik legelismertebb, legfoglalkoztatóbbak fotográfus volt. 1934-ben készült fényképe ma már szinte érthetetlen a mai fiatalok számára. Egy letűnt világ mára eltűnt játékát örökítette meg az örökkévalóságnak, a karikázást. A világ egyik legszebb helyén.
A karikázás egy igazi békebeli játék, amire csak az idősebb generáció emlékszik már, pedig fejlesztette a mozgáskoordinációt és komoly testmozgást, edzést is jelentett a gyerekek számára. Sőt, volt idő, amikor versenyeket is rendeztek belőle. A valamikori kádároknál oly sokszor fölöslegessé vált egykori, elhasználódott hordópántok, illetve később drótkarikák, bicikliabroncsok, hulahop karikák adták a játék alapját, amelyeket egy bot segítségével kellett elvezetni, gurítani egy kijelölt pontig vagy a leggyorsabban. A játék lényege, hogy az egymással versenyzők úgy hajtják végig az adott feladatot az utcán, hogy az nem dőlhet el, máskülönben kiesünk a játékból.
.JPG)
A kép különlegessége, hogy a gyerekek a Halászbástyánál karikáznak, valahol a mai Hilton Szálloda előtti részen.
Pósa Lajos (1850-1914) író, költő, meseíró írta az alábbi kis verset
Pósa Lajos: KARIKÁZÁS
Gurulj, gurulj, karikám,
Itt a sima úton!
Fuss utánam, Karikám,
Te is, Tercsi húgom!
Túl a nádon, a Hernádon
A karikás vára,
Karikázzunk karikával
Karikafalvára.
Ott lesz még nagy karikázás
A sok karikával:
Fakarikát megkergetjük
A vaskarikával,
Vaskarikát azután
Ezüst karikával,
Hát az ezüst karikát?
Aranykarikával.
Túl a nádon, a Hernádon
A karikás vára,
Karikázzunk karikával
Karikafalvára.
Ilyenkor augusztus elején még a strandok medencéibe, a Balaton hűs hullámaiba vagy a tenger sós vizébe vágyakozunk, de az andalító nyári szellő ölelése, s a fényektől lüktető, kivilágított esti égbolt már jelzi: csillagfordulás lesz megint. Hamarosan ránk kacsintanak a domboldalon, a tőkék között megbújó, napfény-hizlalta szőlőszemek, de még itt a pillanat, amit meg kell élni: ezt kell, a mostot kell megélni! S az augusztusi szellő csiklandó simogatása is azt üzeni - mit üzeni? egyenesen rikoltozza -, hogy az emberi élet minden viszontagság ellenére mégiscsak szép. Radnóti éppen 85 évvel ezelőtt született, 1940. július 21-én megírt költeményével köszöntjük a nyár utolsó hónapját.
A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.
Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
