Persze nem maradhat ki sem a tánczene, sem Táncsics talán még Gömbös Gyula kardját is megtaláljuk. Érdekelnek a családtörténetek? Követnél valakit a budai vár macskaköves utcáin? Elvesznél a Vármúzeumban? Ha egy vérbeli várbeli túrára vágysz akkor itt a helyed!
– írják a szervezők a beharangozóban.
A Budapest Nagyregény című könyv Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából a Könyvfőváros program keretében jelent meg, amelynek 23 fejezetét 23 különböző szerző írta, minden kerülethez más-más író története kapcsolódik. Cserna Szabó András kapta az I. kerületet, így született meg a címadó novella.
.jpg)
A körülbelül másfél órás előadás kapcsán a szervezők külön felhívják a figyelmet néhány fontos információra, mint például, hogy a programot 14 felülieknek ajánlják, amelyen maximum 25 fő vehet részt, a helyszín jellegéből adódóan – annak sétálós jellege miatt – a mozgásukban korlátozott személyek sajnos nem tudnak részt venni, ugyanis az előadás során sokat kell gyalogolni, lépcsőzni és nem utolsó sorban az előadást eső esetén is megtartják.
Közreműködők:
Előadók: Homonnai Katalin, Darvas Kristóf, Juranics Gergely – hegedű
Rendező: Simányi Zsuzsanna
Dramaturg: Boronkay Soma
Asszisztens: Szabó Lívia, Vajdai Veronika
Grafika: Mózes Anna
Produkciós partner: Katlan Csoport
Az előadások időpontjai:
2025. április 27. 11:00 – 12:30,
2025. május 18. 15:00 – 16:30,
2025. június 1. 11:00 – 12:30.
Jegyvásárlás ITT!

