
Amikor a Vár találkozik egy repülővel és a napnyugtával
Légies és masszív! – talán ez a hozzászólás jellemzi legjobban azt a fotót, amelyet közel kétszázan kedveltek Magyarország legaktívabb, repülőfotózással foglalkozó Facebook-csoportjában. Ez a vizuális tartalom azért került a Nagyonvár felületére, mert a légiességet megjelenítő repülő mellett a masszívumot a Budavári Palota egy kis „szelete” képviseli a fényképen.
A LOT Polish Airlines Budapestről Szöulba tartó járatán helyet foglaló utasok nem tudhatták, hogy gépüket valaki éppen Várból, a Savoyai-szobor mellől fotózza. Pedig éppen ez történt, így került egy képre a Budavári Palota és lengyel nemzeti légitársaság Boeing 787 Dreamlinere, amelynek a lenyugvó nap sugarai kölcsönöztek egy kis arany árnyalatot.


A Budavári Palota minden újabb nemzedék számára egy különleges, felfedezni való hely marad, ami tele van érdekességgel. A BTM Vármúzeum ezen a nyáron is csatlakozott a Kajla-programhoz, így a Kajla-útlevéllel rendelkező látogatók szeptemberig díjmentesen léphetnek be a múzeumba. Kalandra fel!

A címben szereplő lakonikus mottó, Jungfer Gyula hitvallása, művészeti krédója volt. Az egykori díszműkovács iparművész díjnyertes alkotásai ma is Pest és Buda legcsodálatosabb épületeinek ékességei és valódi szemmágnesként funkcionálnak. Műremekei ma is visszaköszönnek többek között az Országház, az Operaház, a Várkert Bazár, illetve a Gresham-palota kovácsoltvas díszítéseiből és kapuiból.

Hess András 1473. júniusában nyomtatta ki Budán az első magyarországi ősnyomtatványt, A magyarok krónikáját vagy ismertebb nevén a Budai Krónikát. A feltehetően több történeti mű összeszerkesztéséből álló könyv több kódexben is ránk maradt. A magyarság történetét a hun-magyar eredettől egészen Mátyás király uralkodásáig bemutató krónika új, a Szent István Társulat gondozásában megjelenő kiadása igazi csemege a régi könyvek és általában a magyar történelem iránt érdeklődő nagyközönség számára. A kötet bemutatására május 19-én kerül sor a Budavári Palotában, a Szent György téren található Országos Széchenyi Könyvtárban.