A királyfi három bánata – Mécs László versével köszöntjük az Édesanyákat

Mécs László (1895-1978) költő igazi sztár volt a két világháború közötti Magyarországon. Turnéin számtalan előadást, felolvasóesetet tartott az akkori közönségnek, főként a határokon kívül rekedt erdélyi és felvidéki ifjúságnak. Valóssággal rajongtak érte hívei. Papköltőként lírájában igazán mély és szép érzések és gondolatok érnek eggyé a modernkori prédikációk szónoklataival.

Mécs Lászlót az első világháború végén, 1918-ban szentelték pappá, Jászóváron. Később – a kassai terület visszatérése után – nagykaposi és királyhelmeci plébánosként szolgált. A második világháború után Csornán és Pannonhalmán élt. 1953-ban koholt vádak alapján börtönbüntetésre ítélték, 1956-ban rehabilitálták.

Az ünnepségen jelen volt Mécs László, a kitűnőköltő is édesanyjával, akiket meleg ünneplésben részesített a nagyszámban egybegyűlt közönség.

– írta meg a Nemzeti Újság 1939. augusztus 25-i lapszáma.

‍

És milyen büszke lehetett az édesanya, akinek fia  – 1927 nyarán a Napkeletben – az alábbi, A királyfii három bánata címmel megjelent verset írta:

‍

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot

messiás-mutató különös csillagok,

csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.

‍

A többiek láttak egy síró porontyot,

de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,

mintha babusgatná a szép napkorongot.

‍

Maga adta nékem édessége teljét,

úgy ajándékozta anyasága tejét,

hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.

‍

Isten tudja, honnan, palástot kerített,

aranyos palástot vállamra terített,

fejem fölé égszín mosolygást derített.

‍

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,

ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,

mint királyi ember királyi urának.

‍

Amerre én jártam, kövek énekeltek,

mert az édesanyám izent a köveknek,

szíve ment előttem előre követnek.

‍

Amíg ő van, vígan élném a világom,

nem hiányzik nekem semmi a világon,

csak három bánat teszi boldogtalanságom.

‍

Az egyik bánatom: mért nem tudja látni

egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,

úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?

‍

A másik bánatom: hogyha ő majd holtan

fekszik a föld alatt virággá foszoltan,

senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.

‍

Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,

minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:

kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

‍

Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna

s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,

az én köszönetem így is kevés volna.

‍

Hogyha a föld minden színmézét átadom,

az ő édességét meg nem hálálhatom,

ez az én bánatom, harmadik bánatom.

‍

‍

De a vers Cserhalmi György előadásában is meghallgatható:

‍

‍

‍

Isten éltesse az Édesanyákat!

Kapcsolódó cikkeink