100 éves az Országos Levéltár központi épülete
100 éves a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára főépülete. A Budai Vár északi részén, a Bécsi kapu tér 2-4 szám alatt található épületet 110 évvel ezelőtt kezdték el építeni Pecz Samu tervei alapján, majd az I. világháború miatt elhúzódó beruházás Klebersberg Kuno kultuszminiszter hathatós közbenjárása után fejeződött be.
Idén 100 éves a Magyar Nemzeti Levéltár főépülete. A centenárium mellett érdemes megjegyezni még egy jubileumi évfordulót is, hiszen a Budai Várban, a Bécsi kapu tér 2-4 szám alatt található épületet 110 évvel ezelőtt kezdték el építeni Pecz Samu tervei alapján.

Pecz Samu Schulek Frigyes mellett gyakornokként vett részt a Mátyás templom restaurálásában, később pedig az ő tervei alapján épült meg a Vár Duna felé eső lábánál található Szilágyi Dezső téri református templom, amelynek tetejét az Országos Levéltár főépületéhez hasonlóan színes Zsolnay-cserepek ékesítenek.
A Budapest 100 honlapján található cikkből megtudjuk, hogy a munkaszobákat és a reprezentációs helyiségeket az U alakú épület középső részén helyezték el, az iratraktárak pedig az oldalsó szárnyakban kaptak helyet.
Az építkezés 1913 őszén kezdődött meg, befejezését és a beköltözést azonban az első világháború (1914–1918) és az azt követő pénzügyi nehézségek lehetetlenné tették. A fordulat Klebelsberg Kuno kultuszminisztersége idején következett be. Bethlen István kormányának nagyformátumú művelődéspolitikusa minden befolyását latba vetve törekedett az építkezés befejezésének előmozdítására. A levéltár végül Csánki Dezső főigazgatósága alatt, 1923-ban költözhetett be palotájába.

Ugyancsak a Budapest 100 ír róla, hogy az épület külső kőszobrászati munkáit Mikola Ferenc készítette, a Klebelsberg elképzeléseinek megfelelően kialakított gazdag belső díszítés pedig Langer Ignác nevéhez fűződik. A belső terekben Dudits Andor festő munkái köszönnek vissza. Mint az az Országos Levéltár honlapján elérhető leírásból kiderül, a konzervatív, de egyéni stílusú alkotó Klebelsberg egyik sokat foglalkoztatott festőjeként készítette el – élete utolsó monumentális alkotásaként – az Országos Levéltár Bécsi kapu téri palotájának történelmi falképciklusát. Az épület belső díszítését Klebelsberg aktív szerepvállalása segítette elő, aki nemcsak szóban, de tettekben is kimagasló támogatást nyújtott ahhoz, hogy a levéltár valóban „palotaként” szolgálja a nemzeti kultúra ügyét.

Az épület 1945 telén, a főváros ostroma idején megrongálódott, a palotát 1961-re állították helyre, a tetőre pedig a nyolcvanas években kerültek fel ismét a pécsi Zsolnay gyárban készült tetőcserepek.

A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.

Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.

Az egykori Pest az Alagút megnyitásával pumpált életet a Várhegy nyugati oldalán húzódó Krisztinavárosnak keresztelt budai városrészbe. Ma már nem is gondolunk bele, de a festői tájat - benne a Horváth-kert, illetve a Vérmező buja növényzetét - az Ördögárok vizével öntözték, s részben ma is ez táplálja a fák, növények gyökereit. A patak, illetve az azon átvezető híd egyik szép, de szinte elrejtett emléke tabáni emlékkő, amely valahol a tabáni park, az Erzsébet-szobor, illetve az Arany Szarvas kiszögelésének közepén bújik meg. Olyannyira, hogy az erre járó turisták fényképezgetik ugyan, de az itt élők előtt sokszor észrevétlen marad.