Márai: Novemberben nemcsak bőrünk érzékeny, hanem lelkünk is

Az idén 125 éve született költő és író, Márai Sándor novemberről szóló gondolatai A négy évszak című kötetben jelentek meg egy évvel a második világháború kitörése előtt, s ma is a szó legnemesebb értelmében emberiek.
A mai nap Budavár ünnepe

De mit is ünneplünk ma? – kérdezhetné a ma embere. Nos, a mai nap a Budai Vár visszafoglalásának évfordulója, ugyanis 1686. szeptember 2-án éppen ezen a napon szabadították fel és foglalták vissza az európai szövetséges csapatok a török megszállás alól a Duna jobb partján fekvő várat. Ezzel ért véget Budán – 145 év után – a török uralom.