A magyar költészet napját Magyarországon 1965 óta József Attila születésnapján ünnepeljük. Azonban ezen a napon született Márai Sándor is, akinek egykori otthona itt, a Mikó utca és a Logodi utca sarkán állott, ahol az író 1928-től 1945-ig élt feleségével, Matzner Ilonával, másnéven Lolával (1899-1986). Ennek apropójából szerveznek egy különleges irodalmi estet a Budai Várba. A beharangozóban ezt írják Márai kapcsán:
Életműve előtt tisztelgünk egy különleges verses esttel születésének 125. évfordulója alkalmából április 8-án, 18:00-kor a Pashában. Márai Sándor műveit az alábbi neves színművészek és alkotók segítségével fogjuk életre kelteni: Csifó Dorina, Kelemen Kata, Kovács Nóra, Nemes Takách Kata, Zakariás Éva, Bácskai János, Holl Nándor, Seder Gábor, Varga Rókus, Helle Maximilian Díszvendég: Bauer Eszter, A Budavári önkormányzat, Kulturális ügyekért felelős tanácsnoka, a Budavári Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Bizottság alelnöke. A rendezvény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi linken keresztül érhetnek el: regisztráció. Mindenkit sok szeretettel várunk, töltsük együtt ezt az estét!
Mi pedig az egyik kedvenc idézetünkkel invitáljuk olvasónkat erre a „versestre”:
A „Várban lakni” finom dolog volt: azok számára is, akiknek apja száz év előtt nem volt gróf vagy suszter a Várban: finom s kissé erőszakolt állapot, dac volt benne és honvágy, igény és becsvágy s ugyanakkor kissé világnézet is volt, s ebben a világnézetben, idegenkedve és gyanakvással, végül mind találkoztak, akik a keskeny utcák dohos házait lakták, a grófok, az albérleti szobák dupla előneves hivatalnokai, az ittrekedt bugrisság s az előkelő, jórészt katolizált zsidóság, amely életformáiban zörejtelenül és tökéletesen utánozta le a paloták lakóinak különcségeit. Kristóf ismerte ezt a negyedet, minden reggel elsétált a budai várbástyán, ismerte a gesztenyefákat s lenn a mélyben, a bástyák és paloták alatt feudális hűséggel és szerénységgel meghúzódó polgári negyed körképét: ismert sok házat itt a Várban, ismert néhány gyermekarcot a Bástya-sétányon, a nörszök batárszerű gyermekkocsikban tolták a fiatal grófokat és grófnőket s vigyáztak, hogy a Krisztina-negyed proligyerekeivel ne keveredjenek…
A helyszín tehát a Pasha Cafe, amely a Lovarda mellett található.
A feljutáshoz itt egy kis videós segítség:

