Tények és tanúk: Fábri Anna lesz a Széchényi-könyvestek mai vendége

Fábri Anna könyv
Ma 18 órától Fábri Anna lesz a a Budavári Palotában található Országos Széchényi Könyvtár vendége.

A neves író, kritikus, szerkesztő, Fábri Anna fő kutatási területe a XIX–XX. századi magyar irodalom-, és művelődéstörténet. A nyolc évtizedes életpályája alatt számos tanulmányt, antológiát, illetve vagy féltucat monográfiát publikáló kutató egyetemi tanárként nemzedékeket tanított az ELTE bölcsészkarán. A ma esti beszélgetés apropóját a múlt varázsát és a tudományos hivatás valóságát megidéző Varázslat és valóság címen megjelent, Darvasi Ferenc által készített életútkötet adja.

 

Az 1945-ben született Fábri Anna a Somogy megyei Kaposváron nevelkedett. Az ELTE magyar szak elvégzése után 1968 és 1986 a Magvető Kiadó szerkesztőjeként dolgozott. Ezután az ELTE BTK oktatójaként tanította korunk kutatóit, pedagógusait. A Magvető Kiadó Tények és tanúk sorozatában megjelent életútinterjú-kötetben Darvasi Ferenc kérdezte az idén 80. életévét betöltő irodalmárt.

Fábri Anna könyv
Fábri Anna könyvbemutatójának meghívója

A magyar irodalommal való foglalkozás érzelmi ügy is. Úgy tenni, mintha nem lenne meg bennünk ez az érzelmi viszonyulás, az én szememben erőltetett leválasztásnak hat.

– nyilatkozta egy helyütt Fábri Anna.

Fábri Anna
Fábri Anna (Fotó: Wikipédia)

 

A Széchényi-könyvestek hatodik rendezvényén a Fábri Anna irodalom- és művelődéstörténésszel készített, Varázslat és valóság című életútinterjú-kötetet mutatjuk be, amely a Magvető Kiadó Tények és tanúk című sorozatában jelent meg Darvasi Ferenc szerkesztésében.

írják a beharangozóban.

A beszélgetés ma este, 2025. november 13-án 18 órától lesz az Országos Széchényi Könyvtárban, a Budavári Palota F épületében. Fábri Annával és Darvasi Ferenc szerkesztővel Dede Franciska irodalomtörténész, az OSZK munkatársa beszélget. A kötet a rendezvényen megvásárolható.

 

Fábri Anna könyv
Fábri Anna beszélgetés

 

 

Kapcsolódó cikkeink